Az Újmohácsi Ugróbusó Egylet a szigetben alakult 1997-ben, amikor az ősbusó Hoffmann Gábor másodmagával, Weisz Ákossal úgy döntött, hogy a VADA Néptánccsoport fellépésein kívül is magukra öltik a bundát és a maszkot. Néhány év elteltével a gyerekekből felnőttek lettek, busóvá értek, és a baráti társaságból is sokan csatlakoztak, így alakultunk igazi csoporttá. Nagyon jó kis társaság lett a miénk, folyamatosan barátok, családtagok beépítésével növeltük a csoport létszámát. Csoportunk szigorú szabályzattal rendelkezik mind az új úgynevezett “kopasz” busók beépítéséről legyen szó, mind a felvonuláson való részvételről. Szem előtt tartjuk, hogy betartsuk a Busójárásszabályait, ezzel emelve
a színvonalát ennek az eseménynek. Jelenleg körülbelül 15 állandó és beugró taggal büszkélkedhetünk. Mindemellett több évig hivatalos fotóssal is büszkélkedhettünk Pécsről. Ő Garamvári Gábor, aki korábban a budapesti Bárka Színház fotósa volt. Azóta több amatőr és hobbi fotósnak is témát szolgáltattunk, betekintést nyerhettek a csoport “kulisszatitkaiba”. Nagy hangsúlyt fektetünk a felszerelésre, nálunk mindenki saját bundában és maszkban vonul fel, igyekszünk minél egységesebbek lenni. Csoportunk igyekszik a médiában is megmutatni magát, 2013-ban szerepeltünk a VIVA Tv Megálló című műsorában. 2014-től több belföldi meghívást is kaptunk, melyeken tovább népszerűsítettük a fesztivált, és csoportunkat. Ilyenek voltak Balmazújvárosban a Télűző Maskarádék, amin kétszer is részt vehettünk, a dégi Télűző Felvonuláson is kétszer jártunk, a székesfehérvári Lecsófőző Vigaszságon is tiszteletünket tettük, Tapolcán pedig a Szent Erzsébet Óvoda óvodásait látogathattuk meg. 2017-ben újabb fotóst és barátot ismerhettünk meg Fekete András személyében, aki végig követhette csoportunkat a Busójárás alatt. Neki köszönhetően 2020-ban nemzetközi vizekre evezhettünk, és sikerült elvigyük a Busójárást a moszkvai télűző, vagyis a Maszlenyica fesztiválra, ahol hat napon át vonultunk fel Moszkvában a Vörös tér környező utcáiban és terein. Ugyanettől az évtől kezdve a hétfői napokon meghívásoknak teszünk eleget. Pécsen mutatjuk meg óvodásoknak, iskolásoknak, sőt fogyatékkal élő gyerekeknek is, hogy milyenek a busók. Jelen vagyunk a Facebook-on is: Ujmohácsi Ugróbusó Egylet néven, rengeteg fényképpel, történettel.Végül említést érdemel, hogy sajnos a csoport 2019-ben elveszítette Gasz Csabát, a csoport rendíthetetlen zászlóvivőjét, akinek emlékét a csapat örökre magával viszi a felvonulásokon.


